
Jelentem, sütit kreáltam. Igaz még húsvétkor, de az utóbbi hónapokban nem sok időm van bloggolni, de ez a süti annyira finom, hogy muszáj leírnom, mert félek, hogy elfelejtem.
Szóval innen-onnan összeszedtem a darabokat: a tészta a klasszikus mézes krémes tésztája.
( több helyen lehet találni, pl. Veránál, ill. Siccikénél stb )
Túrómániámnak hódolva, a krém egy nagyon régi barátnőm anyukájának túrós-krémes sütijéből való.
Mikor összeraktam a sütit, a lapok széttöredeztek ( természetesen), így Stahl Judit féle csokimáz került a tetejére.
Nagyon-nagyon finom, bár szokás szerint nem túl szép.
Az elnevezés még gyerekkoromból származik, ugyanis az első klaviatúrákon fennti betük egymás mellett voltak, így egy-egy játék után nem Esztert, hanem ertyu-t ütöttem.
Kell hozzá:
A tésztához:
40 dkg tönkölyliszt ( fele teljes, fele fehér)
méz
1-1 kk sütőpor és szódabikarbóna
fél citrom leve
1 dl olaj
víz ( hogy összeálljon )
A tésztát összegyúrjuk, 1-2 órát pihentetjük, majd 3 vékony lapként tepsi hátuljára téve megsütjük.
Krém:
20 dkg margarin
10 dkg gyümöcscukor
fél kg túró
fél citrom leve és héja
1 cs vaniliáscukor
A hozzávalókat habosra keverjük, majd értelemszerüen összeállítjuk a sütit. Jénaiban a legpraktikusabb. Nem baj, ha törnek a lapok, másnapra összeérik az egész és nem lehet észrevenni.
Csokimáz:
10 dkg étcsokoládé
4 dkg vaj
1 ek víz
A hozzávalókat összeolvasztjuk és mehet a süti tetejére.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése